Velünk született érzékszerv, amely tulajdonságszámba megy. Egy készség, amely minden ember sajátja, de a neveléssel elvehetik tőlünk. Te magadban hordozod a kincset?

A 3. szem a 6. csakrához (Ajna) kapcsolódó, fizikailag - korunkban - nem látható szerv a homlok közepén, a két szemöldök között. Egyes elméletek szerint Atlantisz idejében, mintegy 12 ezer éve még fizikailag is látható volt a hatodik érzékszervünk.
A harmadikszemes látás egy olyan készség, amely időtől és tértől független. Tehát nem csak adott helyen és időben, hanem múltban, jövőben és helytől függetlenül is alkalmazható. Ezt a bizonyos készséget nevezi a köznyelv hatodik érzéknek, vagy a másik oldal, a spiritiszta oldal, ezt nevezi az Akasha (szanszkrit ’ákás’, jelentése: Tér/Éter) krónikában való olvasás képességének, ez maga az intuitív készség felidézése.
A 3. szem tulajdonképpen a tobozmirigyhez kapcsolódó szervünk, amelynek valódi tevékenységét még csak napjainkban kezdi felfedezni az orvostudomány, hosszú időn keresztül sötétben tapogatóztak funkcióját illetőleg a kutatók. A tobozmirigy eltávolítása után azonban nem volt életképes az egyén. A harmadikszem e mirigynek a homlokcsonton való vetülete.

Születési adottság
Az intuitív érzékelést, látást őseink egészen természetesnek tekintették, csak úgy, mint a néphagyományok misztikus alakjaival, sokak számára megjelenő varázslatos lényekkel való kapcsolatot is. Manapság a legtöbben a hiszem, ha látom elvét alkalmazzák a természetfeletti jelenségekkel szemben. Sajnos sokan értetlenek azt illetően, hogy ez a készség nem fejlődik ki, ha mi eleve tudatilag gondolatilag elutasítjuk létezését. Felnőttként már megválaszthatjuk, viselkedésünkkel irányíthatjuk ezt a látást, a gyermekeknél ez azonban születési adottság, ösztönös képesség. A kisdedek az első életévben szinte szelektálás nélkül képesek minden finomfizikai ingert is befogadni.

A 3. szem gyakorlatilag a harmadik életév végéig a legtöbb kicsinél nem csukódik be. Az óvodába kerülés és ebben az időszakban szülők szigorúbb nevelése, azért, hogy a gyermek megfelelő időben a társadalomba léphessen, erősen gyengíti képességüket, vagyis visszafogja ezt a látást. Egyes ritka esetekben a látás 12-14 éves korig, néha egész életen át megmarad. A természetfölötti érzékelésével kapcsolatban nagyon nehéz helyzetben van az érdeklődő, hiszen a legtöbb nem valóságos nem kézzelfogható élmény esetében pszichiátriai szakkezelést tartanak szükségesnek az orvosok.

A kisgyermekeknél  gyakori képzeletbeli barát története is ehhez hasonlóan, általában megrémiszti a szülőket - az ijedtségből fakadó szigor persze ilyen esetben csak olaj a tűzre - pedig ez mindössze egy magasabb entitásokkal való kommunikáció. Nyilván fontos folyamatosan figyelnünk és értelmeznünk gyermekünk jelzéseit, mert ritka esetben, de előfordulhat, hogy az elme valóban tévképzeteket szül, azonban jóval ritkább esetben, mint ahogy azt manapság kezelni javasolják.

A 3. szemes látás tehát a legtöbb embernél egyszerűen elmúlik, becsukódás tapasztalható és amíg a szülött nagyobb korában nem nyit e felé a képessége és a spiritualitás felé addig nem is nyílik ki újra. Az ezoterikus elképzelések szerint - és erre én magam is sok bizonyítékot találtam - a gyermeknek születésekor ez az érzékszerve is tökéletesen működik, talán ez is az oka, hogy születésükkor a csecsemők kevéske képességeik ellenére mégis mindig képesek megtalálni a túléléshez szükséges módokat. A biológusok ezt persze a reflexeknek tulajdonítják.

Képesek vagyunk rá!
Egyesek genetikailag hozottnak, mások már egyszer megtanultnak tekintik az önfenntartás, életben maradás ösztönét. A lényeg azonban egy: képesek vagyunk rá! A gyermek harmadik szemével, finomfizikai, szabad szemmel nem átható, más módon sokszor nem érzékelhető dolgokat lát, ide tartozik a nagyon erős empatikus készsége révén az érzelmek, így hanglejtésből, metakommunikációból való nagyon pontos érzékelése, a jelentéstartalmakat tökéletesen szűri ki.

Ezen kívül a szó szoros értelmében lát, emberek körötti aurarétegeket, színeket, más nem fizikai síkokhoz kapcsolódó entitásokat, különleges lényeket, térben és időben számunkra még vagy már nem érzékelhető eseményeket. Vagyis akár előre érezhet, láthat jövőbeni történéseket, állapotokat. (Óvodás korú gyermekek rajzán sokszor előbb megjelenik a szülők válásának motívuma, minthogy a szülők valóban felfigyelnének a problémákra - lehetséges, hogy ekkor felismerve a gondokat még menthető lenne a gyermek két pillére között feszülő szerelem-híd.)

Ez az érzékszervünk aztán, mivel nem kellő odafigyeléssel foglalkozunk vele, s mert a gyermek legtöbbször csak sorozatos, negatív fogadtatást kap észleléseit illetőleg, környezete nyomására, becsukódik. A gyermek mérhetetlen szeretettel fordul saját segítői és szüléi felé, bármilyennemű elvárásnak tudatosan, és tudattalan szinten megsejtve azt, a lehető legjobban meg akar felelni, éppen ezért a szülők kedvéért akár le is neveli magát élményeiről, hogy a harmónia megmaradhasson közte és környezte között.

Képzelet vagy valóság?
A kicsi mindemellett valóságként tapasztalja meg azokat a nem fizikai tényezőket, melyeket lát - (Itt joggal felmerül, hogyha a gyermek így is úgy is érzékel, és mi nem támogatjuk és nem hívjuk fel figyelmét arra, hogy amit ő érzékel, az nem az a fajta valóság, amelyben életünket éljük, akkor a szülött könnyen elrugaszkodottá, a valót és valótlant keverővé válhat.)

Egyesek ezt úgy szerették volna kiszűrni, hogy egyáltalán nem vezetik be csemetéjüket a misztika világába, csak hogy a harmadikszemes funkció azoknál a kisdedeknél is működik, akik még óvodába be sem tették lábukat, nem szedhették magukra ezeket az élményeket és olyanoknál is, akik még soha életükben nem hallottak a láthatón túliról!!! Érdemes inkább figyelnünk és konzultálnunk a gyermekkel. - és ha sem segítséget, sem megerősítést, sem pedig bizalmat és óvást sem kap e lényekkel szemben, vagyis ijedtségét, tapasztalásai során az erős meglepődéseket a biztonságnyújtásával, és megértéssel nem oldják fel a szülők, hanem csupán leteremtéssel, lenézéssel palástolják, hogy maguk is meglepődtek, a gyermekben a szorongás mérhetetlenül megnő.

Ezek az érzetek azután félelmekké állnak össze. Életben maradásához a természet alapvető ösztönös félelmekkel áldotta meg az embert. Ezek azok a reflex szinten működő készségeink, amelyek biztosítják, hogy kiszolgáltatott állapotban mindent megtegyünk a biztonságos melegbe, édesanyánk ölébe való visszajutásért. Ezek azok az ösztönök, amelyek mentőövként funkcionálnak életünkben. Ezekre a félelmekre azután, valóban, mint kordbársonyra a szöszmöt, olyan könnyen tapadnak rá életünk további félelmei. Egyfajta végtelenített szalagként forog bennünk feldolgozó-üzemünk, képességünk, sok esetben azonban ez az, ami magába szívja és megalkotja valódi szorongásainkat.

Ösztönös védelem
A félelemmel teli gyermek, akit meg nem értés végett magára hagy környezte, legyen szó akár egy hétköznapi problémáról vagy egy észlelésbeli különbség miatt egy egész világ felfogásának képességéről, egyszerűen becsapottá, reménytelenné, kiszolgáltatottá, remegővé válik. A gyermek ilyenkor ösztönösen húz a biztonság felé, és teljesen természetes, hogy megijedve saját tapasztataitól, inkább lemond erről az érzékelésről. Ez nem egy tudatos döntés, ez egy védekezési reakció, az ájuláshoz hasonlóan, amely komolyabb problémák kiküszöbölése végett következik be szervezetünkben. Önvédelmi forma. A gyermeknek tehát legyen szó akár fizikai nehézségekről vagy a számunkra - már - láthatatlan világ észleléséről, óvó kézre, segítő szívre van szüksége. A megértés meghozza gyümölcsét.