ChildSoul ~ egy portál a kis csibészekről, és a gyerekkor örömeiről.

                                                                   

szexualitás a serdülőkorban

A tizenéveseket, nyilván magadról is tudod, már nagyon izgatja a szex: igyekeznek felfedezni titkait. A szexualitás most olyasmi számukra, mint az autóvezetés vagy a szeszes ital: egyrészt az élet kihívása, másrészt egyfajta belépőjegy a felnőttkorba. Örök ellentmondás viszont, hogy a serdülő már jóval azelőtt képessé válik a szexuális életre, nemzőképessé, illetve termékennyé válik, hogy érzelmi téren is megérne a bensőséges és hosszú távú kapcsolatra, még azelőtt, hogy igazán feltámadna benne a vágy az ilyen jellegű kapcsolat iránt.

A szülők már jól ismerik a szexualitás szépségeit és buktatóit. Akár bevallják maguknak, akár nem, agyuk hátsó részében ott fészkel a szorongás és a félelem: gyermekük még csak most ismerkedik a szexualitással, de talán már hamarosan szembesülnie kell a nem kívánt terhességgel, valamilyen nemi úton terjedő betegséggel vagy a szerelmi csalódással. A szüleid biztosan ösztönösen reménykednek abban, hogy a lehető legkésőbb kezded el a szexet. A szexualitás érzelmi kérdés és bármit mondanak neked róla, nyilván te is ezt érzed. Egyfelől jó, ha biztonságban érzed magad szüleid előtt ez ügyben, másfelől van, amiben magadnak kell vállalnod a felelőséget életedért, és önmagadnak kell meghatároznod döntéseidet. De hidd el, ráérsz még!

Többnyire nem jó, ha túl hamar jön el az életedben a szex, mert akkor túl hamar jön el a szerelem is, és túl hamar következik be a házasság, amely aligha lesz tartós. Több előnye is van annak, ha visszafogod a szexuális érésed ütemét. Számos primitív társadalomban, sőt egészen a közelmúltig Európa bizonyos részein is volt az a szokás, hogy a fiatalok egészen addig nem éltek nemi életet, amíg el nem hagyták a szülői házat és önálló életet nem kezdtek. A szex időt, energiát és érzelmeket igényel! Teljesen hatalmába keríthet téged, akinek éppen ebben az időszakban sok egyéb követelménnyel is meg kell birkóznod, és sok más lehetőséggel is élhetnél. A szexnek ráadásul szinte rabjává válhat az ember, s attól kezdve, hogy belekóstol, nehezen térhet vissza a szexmentes életmódhoz. Hidd el hát, hogy semmit sem veszítesz, sőt a végén még nyerhetsz is vele, ha egy ideig még nem teszel próbát a testi szerelemmel.

Akárhogy is, de magadnak kell döntened abban, hogy mit és mikor akarsz kipróbálni. Mint a legtöbb tizenéves, biztosan Te is képes vagy felmérni, hogy érett vagy-e már a teljes értékű szexuális kapcsolatra. Ha kíváncsi vagy szüleid véleményére, hogy szerintük éljél-e nemi életet, szinte bizonyos, hogy egyelőre csak a partnered igyekszik téged a szex irányába terelni, de ha te viszont még szíved szerint nemet mondanál; szüleidtől várod hát, hogy kimondják helyetted a nemet. Amikor már elég érettnek érzed magad, valószínű nem fogod kikérni a véleményüket, a beleegyezésüket.

A tizenévesek szexualitása
A fiúk és a lányok másként élik át gyorsan kibontakozó szexualitásukat.

A fiúk szexuális késztetése nagyon erős, de kezdetben önkielégítés útján is könnyen kielégíthető. Az önkielégítést a hasonló korú fiúk sokszor egymás társaságában űzik, és erotikus fantáziálással vezetik be. Szinte nincs olyan fiú, aki ne végezne rendszeresen önkielégítést. A lányokat, legalábbis serdülő koruk kezdetén, szintén nagyon foglalkoztatja a nemiség, de inkább a képzelet, a romantika szintjén: az érzelmek sokkal fontosabbak számukra, mint a szexualitás gyakorlati oldala. A lányok késztetése lassabban formálódik, és csak később összpontosul a nemi szervekre.
Nem meglepő hát, hogy a serdülő fiúk nemi élete sokkal intenzívebb, mint a serdülő lányoké. A lányok szívét először inkább a színészek, popsztárok vagy náluk idősebb fiúk törik össze, s képzeletük is reménytelen szerelem körül bolyong. A tevőleges oldal náluk kezdetben az önkielégítésben merül ki: 16 éves korára a lányok kétharmada rendszeresen maszturbál.

Az első nemi aktus
Az első időben, 14-15 éves kora táján a serdülő számára még rendszerint a pettinggel, az előjátékkal egyenlő.
A fiúk általában hamarabb vetik bele magukat a nemi életbe, mint a lányok. 17 éves korára a fiúk fele és a lányok több mint egyharmada, 18 éves korára pedig a fiúk háromnegyede és a lányok több mint fele túlesik az első nemi aktuson. A tizenévesek szexuális életével foglalkozó vizsgálatok egybehangzóan bizonyítják: Európában és Észak-Amerikában általános jelenség, hogy a serdülők egyre korábban kezdenek nemi életet élni. Valószínű, hogy a mai tizenévesek szexuális téren sokkal tapasztaltabbak, mint szüleik voltak az ő korukban. Ennek ellenére a serdülők között nem gyakori a promiszkuitás, azaz a gyakori partnerváltás.

 
navigáció
 
idézet

Valahányszor egy kisgyermek azt mondja, "nem hiszek a tündérekben!", egy kis tündér valahol holtan esik össze. (Én, Pán Péter c. film)

 
chatbox
 
filmajánló

Komfortos mennyország
"Az Oscar-díjas Peter Jackson új filmje Alice Sebold komoly irodalmi elismerést arató bestsellere alapján készült. Egy fiatal lányról szól, akit meggyilkoltak, és most saját mennyországából tekint le a családjára, ahol mindenki a maga módján próbál megbirkózni a szörnyű tragédiával - és a gyilkosára, aki sokkal közelebb van a családhoz, mint azt bárki is sejtené." A leírás alapján talán nem feltétlenül gyerekeknek készült, de a gyönyörű jelenetek, fantáziavilág és történet mindenkit magával ragad. Továbbá tanulságos is, és rávilágít arra az ősi "törvényre", hogy idegenekkel bizony nem szabad szóba állni. Csodálatos film a szeretet erejéről.
filmelőzetes

Papírsárkányok
A film az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű könyve, Khaled Hosseini regénye alapján készült. Két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán  örökre elszakad egymástól, amikor a sárkányeregető versenyen az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el. Húsz évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, amelyek még mindig kísértik őt. És hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni.
filmelőzetes

 
könyvajánló

A. A. Milne: Holnemvolt
Valerinát és Bikarbónát hiába is keresnénk a térképen, hiszen a két szomszéd ország csak Milne meseregényében létezik. Mindaddig barátságban élnek egymás mellett, mígnem egyszer Bódog király hétmérföldes csizmát kap ajándékba. Ez persze még nem volna ok a viszálykodásra, ám a csizma birtokában Bódog több ízben durván megsérti Vazul király reggelizőasztalának légi terét. Természetesen hadüzenet, majd furcsa háború követi a sértést. S míg a küzdő felek a hadszíntéren próbálgatják egymás erejét, addig Valeriánában szinte kibogozhatatlanul összekuszálja a szálakat a cselszövő Csincsilla grófnő; van is gondja az írónak, míg mindenkinek igazságot szolgáltat.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                       


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |