ChildSoul ~ egy portál a kis csibészekről, és a gyerekkor örömeiről.

                                                                   

kávézás kamaszkorban

A kávét a fiatalok is előszeretettel fogyasztják, sőt van, aki már kamaszkorban függővé válik. Szép lassan a mindennapjaik részévé válik, hogy a reggel egy (vagy több) csésze kávéval indul, majd lecsúszik egy délután is, amikor már fárad, s végül az esti tanuláshoz is. Pedig rendszeres fogyasztása pozitív hatásai ellenére sem tesz jót a fiatal szervezetnek.
A leggyakrabban használt teljesítményfokozó szer a kávé, melynek fogyasztása a tinik körében is egyre gyakoribb. A reggelt egy (vagy több) csésze kávéval indítják, aztán délután is isznak egy kicsit, hiszen fáradnak, este pedig a tanuláshoz érzik elengedhetetlennek. Mértéktelen fogyasztása azonban sok veszélyt rejteget. A kávé esetében is igaz a mondás, miszerint a kevesebb több.

Miért szeretjük:

 • Élénkíti a szervezetet, felpörget, és jobban is tudsz teljesíteni
 • Kitágítja az érfalakat, jobb a vérellátása szervezetednek, tehát több oxigén jut az agyadba, ami segít a gondolkodásban
 • Szabályozza a vizeletedet, persze csak ha ésszerűen fogyasztod
 • Bizonyítottan javítja a memóriát, sőt, hatásos az időskori elbutulás ellen is
 • Segít az asztmás tünetek enyhítésében, elmulasztja a fejfájást, csökkenti a fogszuvasodás esélyét, továbbá hangulatjavító is.
 • A koffein oly módon stimulálja az agyat és az idegrendszert, hogy csökkenti a kimerültségérzetet, az izmokat erősebb összehúzódásra ösztönzi a nagyobb erőkifejtés érdekében. Ezen kívül a kávé éberebbé tesz, amely fokozza a koncentrációs készséget.
 • A kávé tele van antioxidánsokkal, magnéziummal, melyek növelik az inzulin-érzékenységet. Ez talán magyarázatot ad arra, hogy a nagymennyiségű kávét fogyasztók körében sokkal ritkább a diabétesz, mint a teázók esetében.

Káros hatások:

 • A fogaid elszíneződnek, és ezt majd csak akkor tudod korrigálni, ha mélyen a pénztárcádba nyúlsz
 • A szervezeted egy bizonyos idő után hozzászokik a koffeinhez, nem lesz teljes a napod, hogyha nem kapod meg a megszokott mennyiséget belőle. Így ingerlékenyebb, agresszívebb is lehetsz! Ugye tizenévesen nem akarsz függő lenni és belebolondulni a kávéfogyasztásba? 
 • Ha nagyobb mértékben fogyasztjuk, mint azt a szervezetünk tolerálja, növeli a nyugtalanságot, kézremegést és fokozott szívverést okoz. Emellett egyes esetekben növelheti a koleszterinszintet, az artériás lerakódásokat.

 
navigáció
 
idézet

Valahányszor egy kisgyermek azt mondja, "nem hiszek a tündérekben!", egy kis tündér valahol holtan esik össze. (Én, Pán Péter c. film)

 
chatbox
 
filmajánló

Komfortos mennyország
"Az Oscar-díjas Peter Jackson új filmje Alice Sebold komoly irodalmi elismerést arató bestsellere alapján készült. Egy fiatal lányról szól, akit meggyilkoltak, és most saját mennyországából tekint le a családjára, ahol mindenki a maga módján próbál megbirkózni a szörnyű tragédiával - és a gyilkosára, aki sokkal közelebb van a családhoz, mint azt bárki is sejtené." A leírás alapján talán nem feltétlenül gyerekeknek készült, de a gyönyörű jelenetek, fantáziavilág és történet mindenkit magával ragad. Továbbá tanulságos is, és rávilágít arra az ősi "törvényre", hogy idegenekkel bizony nem szabad szóba állni. Csodálatos film a szeretet erejéről.
filmelőzetes

Papírsárkányok
A film az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű könyve, Khaled Hosseini regénye alapján készült. Két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán  örökre elszakad egymástól, amikor a sárkányeregető versenyen az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el. Húsz évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, amelyek még mindig kísértik őt. És hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni.
filmelőzetes

 
könyvajánló

A. A. Milne: Holnemvolt
Valerinát és Bikarbónát hiába is keresnénk a térképen, hiszen a két szomszéd ország csak Milne meseregényében létezik. Mindaddig barátságban élnek egymás mellett, mígnem egyszer Bódog király hétmérföldes csizmát kap ajándékba. Ez persze még nem volna ok a viszálykodásra, ám a csizma birtokában Bódog több ízben durván megsérti Vazul király reggelizőasztalának légi terét. Természetesen hadüzenet, majd furcsa háború követi a sértést. S míg a küzdő felek a hadszíntéren próbálgatják egymás erejét, addig Valeriánában szinte kibogozhatatlanul összekuszálja a szálakat a cselszövő Csincsilla grófnő; van is gondja az írónak, míg mindenkinek igazságot szolgáltat.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                       


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |