ChildSoul ~ egy portál a kis csibészekről, és a gyerekkor örömeiről.

                                                                   

fesztiválok korlátok nélkül

Kamasz gyerekünk természetesen az összes nyári fesztivált, programot végiglátogatná gond nélkül. Nincs is másra szüksége, mint pénzre és szülői engedélyre. Na, ez utóbbi a nehezebb ügy.

Vegyünk egy átlagos családot egy – két kamasz gyerekkel. Már nyár elején megkezdődik az egyezkedés, alkudozás a kamasz és a szülők között. Mert ő, a kamasz mindent szeretne kiélvezni, megélni, tapasztalni. Lehetőleg most, azonnal, félelmek nélkül. Az egyezkedés nehéz ügy, hiszen a szülő félt, aggódik, tegyük hozzá jogosan, néha talán még rémeket is lát. A kamasz akaratos, meggyőződése, hogy neki jár a korlátlan szórakozás, mindezek mellett minden barát és barátnő ott lesz. Hogy miből fedezi a kiadásokat? Ő, semmiből. Majd a szülők! Vagy megy az ingyenes fesztiválokra.

Természetesen a feni gondolatmenet sokban módosulhat, hiszen vannak olyan fiatalok, akikkel könnyű zöld ágra vergődni, aki rendesen tanul, sőt nyáron még munkát is vállal, zsebpénzét pedig beosztja. Mégis a szülői aggodalom, a féltés nem múlik akkor sem, amikor az alapjában véve megbízható gyerek elmegy egy hétre fesztiválozni. Mert mi van akkor, ha rossz társaságba keveredik, vagy az italába kevernek valamit, ha elveszíti a pénzét, netán még mást is…

Így gondolja Eszter is aki egyedül neveli 16 éves Dorka lányát. Mint mondja, próbálják megtalálni az arany középutat. Dorka júniusban munkát vállalt, az azért kapott pénzt osztja be egész nyárra, melyhez édesanyja is nagyban hozzájárul; hiszen a kevéske fizetés pillanatok alatt elfogy a 10-15 ezer forintos jegyárak mellett. Dorka a szigetre úgy jut ki, hogy négy órában munkát kapott az egyik információs pultnál, fizetsége pedig egy hetijegy. Anya- lánya abban állapodtak meg, hogy Dorka minden éjszaka hazamegy, nem alszik kint. Eszter tudja, ha valami történik, az akkor is bekövetkezhet, ha a lány éjszaka hazamegy, de mint mondja, valamelyest megnyugtatja a tény, hogy mindennap látja csemetéjét. Az nem fordult meg a fejében, hogy ne engedje el a Szigetre, viszont a VOLT-ra nemet mondott, Kapolcsra együtt mentek. Vannak olyan íratlan szabályok, amit Dorkának be kell tartania, vagyis minden nap kétszer kell telefonálnia. Eszternek ez megnyugtató. Érett, komolyan gondolkodó megbízható tininek tartja Dorkát.

A kulcs valóban a jó gyermek-szülő viszony. Ha a gyerek bizalommal és nyugodtan fordulhat a szüleihez, partnerként kezelik őt, akkor sokkal nyugodtabb éjszakáik lesznek az aggodó szülőknek. Az a gyerek, akit mindentől tiltanak, úgyis megtalálja a módját, hogy csaphassa be a szüleit és lóghasson meg. A haverjai mindenben támogatni fogják. Persze vannak bevállalós szülők, akik eleget tesznek az egykori „hozd el anyádat” felszólításnak és személyesen győződnek meg arról, hogy a fesztiválok nem is olyan rémesek. Ám ezek az események mégiscsak a fiataloknak szólnak, így nincs más hátra, mint megbízni a gyerekünkben, és azon szorítunk, hogy érjen már véget a nyár…

 
navigáció
 
idézet

Valahányszor egy kisgyermek azt mondja, "nem hiszek a tündérekben!", egy kis tündér valahol holtan esik össze. (Én, Pán Péter c. film)

 
chatbox
 
filmajánló

Komfortos mennyország
"Az Oscar-díjas Peter Jackson új filmje Alice Sebold komoly irodalmi elismerést arató bestsellere alapján készült. Egy fiatal lányról szól, akit meggyilkoltak, és most saját mennyországából tekint le a családjára, ahol mindenki a maga módján próbál megbirkózni a szörnyű tragédiával - és a gyilkosára, aki sokkal közelebb van a családhoz, mint azt bárki is sejtené." A leírás alapján talán nem feltétlenül gyerekeknek készült, de a gyönyörű jelenetek, fantáziavilág és történet mindenkit magával ragad. Továbbá tanulságos is, és rávilágít arra az ősi "törvényre", hogy idegenekkel bizony nem szabad szóba állni. Csodálatos film a szeretet erejéről.
filmelőzetes

Papírsárkányok
A film az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű könyve, Khaled Hosseini regénye alapján készült. Két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán  örökre elszakad egymástól, amikor a sárkányeregető versenyen az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el. Húsz évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, amelyek még mindig kísértik őt. És hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni.
filmelőzetes

 
könyvajánló

A. A. Milne: Holnemvolt
Valerinát és Bikarbónát hiába is keresnénk a térképen, hiszen a két szomszéd ország csak Milne meseregényében létezik. Mindaddig barátságban élnek egymás mellett, mígnem egyszer Bódog király hétmérföldes csizmát kap ajándékba. Ez persze még nem volna ok a viszálykodásra, ám a csizma birtokában Bódog több ízben durván megsérti Vazul király reggelizőasztalának légi terét. Természetesen hadüzenet, majd furcsa háború követi a sértést. S míg a küzdő felek a hadszíntéren próbálgatják egymás erejét, addig Valeriánában szinte kibogozhatatlanul összekuszálja a szálakat a cselszövő Csincsilla grófnő; van is gondja az írónak, míg mindenkinek igazságot szolgáltat.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                       


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |